CONCENTRATE (2021)
Kosher edible gelatin, mineral water, grape juice, edible acid (E330), caramelized sugar (E150a), 7,5 x 23,5 cm
„Világos, hogy az igazság, amelyet most keresek, nem benne, hanem énbennem van. Az ital keltette fel bennem, de ő maga nem ismeri, legfeljebb szüntelenül ismételheti, bár egyre kevesebb erővel, ugyanezt a tanúságot, amelyet nem tudok megmagyarázni…”
A mi madeleine-teánk, a Traubisoda, csücsörítő Pataki Ágit gomolyogtat fel, állami gazdaság szponzorálásában megrendezésre kerülő raliverseny műsorfüzetét, vetkőzős kártyanaptár hátoldalát. Hirtelen kapedlis-szakállas alak úszik a képbe. Salamon Berkowitz magyar származású haszid üzletember megveszi a Traubit, és kóser terméket csinál belőle. A Jugoszláviától Egyiptomig osztrák receptúra alapján gyártott, de gyakran jellegzetesen magyarnak hitt ízben immár benne sűrűsödik a rendszerváltás, a privatizáció, a zavarosban halászó vállalkozó, sőt, a vérrel felszentelt palackozóüzem toposza. A vadkapitalista állapotok közt a Traubi megkettőződik, perek indulnak osztrák licenszről, jelzáloggal megkapott gyárról, leszerelt gépsorról, elmaradt aromaszállítmány okán eljátszottnak vélt védjegyekről. Egy kedvezőbb fordulat után Berkowitzék nagy pénzből terveznek reklámkampányt – a felkért kreatívok álmában városról városra vándorló sakkszimultánok során igazolnák a Polgár-lányok a termék „minőségi, magyar és kóser” jellegét. De hiába a pecsét az üvegen, Berkowitznak már a kóserságot sem ismerik el. Folytatódnak az ütésváltások a zsidó hivatalosságokkal és a rivális Traubi gyárral, amíg ki nem ürül a sakktábla: ítéletek mondják ki, hogy a kóser Traubié az igazi íz, a jog viszont a sertészselatint is tartalmazó riválisé. Utóbbi még felvesz egy EU-s támogatást, majd köddé válik. Nincs többé Traubi-íz
A „haszid reneszánsz” Berkowitz idején kinevetett ötlete ma a kormánylogós csodarabbikutja.hu-n ragyogja túl Borbély Szilárd Olaszliszkaijának árnyékvilágát, s állami cél a vallásilag-etnikailag nehezen identifikálódó magyar zsidóság „kezelhetővé tétele”, politikai újrahasznosítása egy nemzetközileg érthetőbb vallási irányzat keretében. Ezzel az akarattal az egyik oldalon, az identitáspolitikával a másikon, egyaránt esélytelen a neológia mégoly sajátosan magyar zárványa, a vallási-világi zsidó intézményrendszer kakofóniája, a „neked is igazad van”, a „két zsidó, három vélemény” hagyománya – s talán mindenféle belsődleges identitás. De meg kell-e fogalmazni az identitást? Valaminek lenni annyit jelent, mint nem másnak lenni. Traubit inni. Valamit felidézni. Amit még az ízből sem lehet kiérezni.
„Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem, s minthogyha csak megtöltött volna valami értékes eszenciával: jobban mondva, az eszencia nem bennem volt, én voltam az.”